Minden táblázatkezelőben szükség van arra, hogy valamilyen módon meg tudjuk állapítani egy cella vagy cellatartomány helyzetét. Tehát mielőtt nekilátsz egy képlet vagy függvény megírásának, tudnod kell, hogyan néz ki egy cellahivatkozás.

Hogyan állapítom meg egy cella pozícióját?

A cella helyzetét az oszlop betűjelének és a sor számának a kombinációja adja meg. Tehát a C oszlop 2. sorát C2-ként határozzuk meg. 
Hogy mire jó ez? A cellahivatkozások segítségével tudjuk megmondani a függvényeknek hogy milyen adatokkal kell számolniuk. Hasonlóan működnek, mint egy matematikai egyenletben a változók.

Mi az a cellatartomány?

Cellatartományról beszélünk ha nem egyetlen cellát akarunk kijelölni, hanem cellák csoportját. Ha például a Szum() függvénnyel összesíteni szeretnénk a B2-től a C6 celláig terjedő tartományt. A tartományokat a Bal felső cella és a jobb alsó cella azonosítójával azonosítjuk, és kettőspontot teszünk közéjük. Tehát a Szum függvényünk adattartománya így fog kinézni: B2:C6

Milyen cellahivatkozásokat különböztetünk meg?

• Relatív hivatkozásról beszélünk, amikor egyszerűen megadjuk egy cella helyzetét. Ennek a módszernek a jellegzetessége, hogy a hivatkozást tartalmazó cella másolásakor a hivatkozás is változik. Relatív hivatkozás például a következő: A2
   
• Abszolút hivatkozásról beszélünk, ha a hivatkozott cella pontos pozícióját rögzítjük(horgonyozzuk). Ekkor a cellahivatkozás másoláskor sem változik. Az abszolút hivatkozáskor „$” jelet használunk. Abszolút hivatkozás például:  $A$2
   
• Vegyes hivatkozás esetén mindkét módszert használjuk. Vegyes hivatkozás például: A$2

Ide kapcsolódik: Horgonyzás